Ikrek

Prológus

1991. szeptember közepén járunk.
Éjszaka van, és egy faluban vagyunk Valvertonban.
Ez a kis falu egy aprócska utcából áll.
Most, ahogy végignézel a falun, és hallgatózol a csendben, bagolyhuhogást és sikítást hallasz.
Hallod?
Néha-néha felsikít valaki egy távoli házban, ott, az utca végén.
Látod?
Ablakai bedeszkázva, az egész ház rozoga már, a szél be-és ki járkál, de a nő még mindig sikít.
Egyre jobban, és egyre hangosabban.
Gyere, menjünk közelebb!
Ne félj!
Gyere, ne kéresd magad, tudom, hogy kíváncsi vagy.
Csak ügyesen, azért nézd meg, hogy hova lépsz, sose tudhatod, mibe botlasz.
Lehet tócsa, vagy egyszerű csúszó-mászó is.
Na, már itt is vagyunk, pár méterre.
Figyelj, hallgatózz!
A sikítások között valaki beszél a nőhöz.
Vajon ki ő?
Mit sutyorog?
Gyere, semmi baj nem lesz, ha hallgatózunk. Tudod, az előbbi szabályok most is érvényesek.
Most már hallod a másik női hangot is.
Érted, mit mond?
Én igen, figyelj!
“Nyomj, már látom a fejét, egy erőteljesebb, és kint is van!”
Egy újabb sikítás, ez a leghangosabb mind közül, aztán csend.
Hiába fülelsz, most még nem hallasz semmit, még a baglyok is elhallgattak, a szél is elcsendesedet.
Mintha egy jelre várna minden.
Egy jel, amit megkaptak, a sírás, a baba felsírt.
Majd a bába megnyugtatta, de hallod a gyors lépteket?
Itt valami nem stimmel! De nem ám.
Az alkalmi szülészünk ébresztgeti az anyát.
“Kelj fel, kérlek! Mi lesz a másik babával? Térj magadhoz!”
De már késő, a bába sikít fel, és az anya nem tér magához.
Nagy csend és matatás, sziszegés, és halk apró koppanások a padlón.
Eltelt öt perc, és újabb sírás, de nem az egyetlen.
Figyeld csak!
Sírás, sírás, és halk, csendes zokogás.
Két baba, ikrek.
A zokogás pedig azé, aki az életüket mentette meg.
A boldogság és a fájdalom könnyei.
A babák anyja nem láthatja őket, mert elment ebből a világból.
Újabb susogás.
“Heide leszel te, ki az életedért küzdöttél. Te pedig Jessica. Te is sokat szenvedtél, de nem annyit, mint a húgod.”



Várom a véleményeket:D